Kezdjük ki a Pareto-elvet!
Mindannyian hallottunk a Pareto-elvről, vagy a 80/20-as szabályról. Most nézzük meg kicsit alaposabban és próbáljuk a hasznunkra fordítani, amit találunk.
Vilfredo Pareto olasz közgazdász volt, és a 80/20-as szabályt először a társadalmakra jellemző vagyoneloszlás kapcsán figyelte meg: azaz úgy látta, hogy a társadalom által megtermelt vagyon 80%-a a társadalom 20%-hoz kerül.
Azóta hasonló arányt figyeltek meg számtalan különböző jelenség kapcsán.
Nézzünk néhány érdekesebb példát:
- A megtermelt selejt 80%-át a hibák 20%-a okozza.
- 80%-ban a ruháink kedvenc 20%-át hordjuk.
- A vevők 20%-a hozza a bevétel 80%-át.
- Az időnk 80%-át a kapcsolataink 20%-ával töltjük.
- A kollégák 20%-a teremti meg az eredmények 80%-át.
- Házibuliban az alkohol 80%-át a vendégek 20%-a issza meg.
- A tevékenységeink 20%-a hozza az eredményeink 80%-át.
…és ezt a végtelenségig lehetne folytatni.
Nagyon érdekes kérdés, hogy vajon mindez mennyire bebetonozott és megváltoztathatatlan?
Tudjuk, hogy a természetben és a társadalomban is vannak olyan TÖRVÉNYSZERŰSÉGEK, TÉNYEK, ALAPELVEK, amelyekre mérget vehetünk, azok a mi akaratunktól vagy véleményünktől függetlenül, biztosan működnek. Ilyen például a gravitáció a fizikában, a kereslet-kínálat törvénye a közgazdaságtanban, vagy a vetés-aratás törvénye a mindennapi életünkben.
Úgy látjuk, hogy a Pareto elv, bár jó megfigyelés, de nem ilyen törvényszerű. Szerintünk a 80/20-as szabály csak a dolgok természetes elrendeződését mutatja meg. Azaz, ha nem teszünk semmit „ellene”, akkor a dolgok maguktól így oszlanak meg.
Viszont, ha nekünk nem tetszik ez az elrendeződés, akkor tehetünk ellene. Mivel ez az automatizmustól való eltérést jelent, minden esetben komoly energiát, figyelmet és kitartó következetességet igényel – de lehetséges. Ez a korábbi példákon keresztül is belátható.
Nézzünk meg közülük néhányat újra:
- Ha az időnk 80%-át a kapcsolataink 20%-val töltjük és ez nem tetszik nekünk, tehetünk ellene. Felállíthatunk egy tervet. Kitalálhatjuk, hogy minden nap találkozunk, most online egy rég nem látott ismerősünkkel. Időt szánhatunk arra, hogy ezeket a találkozókat megszervezzük, ha az valóban fontos számunkra.
- Tegyük fel, hogy a kollégák 20%-a termeli az eredmények 80%-át. Mi ezt a 20%-ot a szervezetfejlesztési szakmánkban a „kiválóság szigeteinek” nevezzük. Elemezhetjük, hogy ők mit tesznek másképpen, mint a többiek. A különbségeket összegezhetjük „best practicekben”. Ezt taníthatjuk, rendszerekbe illeszthetjük, sztenderd elvárássá formálhatjuk. Tapasztalatunk szerint ezzel eltolható a 20%-os arányuk felfelé. Avagy a mai helyzetben segíthet, hogy az eredményes kollégákra koncentráljunk.
- Rájöttünk, hogy a befektetett munkánk 20%-a hozza az eredményeink 80%-át. Beazonosíthatjuk, hogy pontosan mely tevékenységek is tartoznak ebbe a 20%-ba. Mi ezeket nevezzük „sikerokozóknak”. Elgondolkodhatunk azon, hogy mit is tehetnénk azért, hogy a többi tevékenységünkre fordított időt lecsökkentsük, és a 20%-ról akár csak 30-40-50%-ra növeljük a valóban lényeges, eredményt hozó tettek részarányát. 40% esetében kétszer hatékonyabbak leszünk a versenytársainkhoz képest, akik ezen nem gondolkodnak és maradnak a 20%-os aránynál. Jelenleg a fennmaradásunk is múlhat rajta.
Nem állítjuk azt, hogy mindez könnyű. Csak azt, hogy lehetséges és nagyon megéri. Sőt, valójában a legtöbb egyéb, szervezet és társadalom számára hatalmas lehetőség tudatosan ellenszegülni a Pareto-elvnek.
Mit gondolsz, a jelenlegi hegymenetben mi lehet az a 20%, aminek az arányát érdemes volna növelni? Mit hozhatna ez a konyhára?
